• 2019. 09. 20. péntek
    Friderika
  • 8 ℃
    18 ℃

Nemzetközi drogkereskedő-hálózat tagjait fogták el

Egy 115 milliós marihuánaszállítmány elosztásakor érték tetten a horvát, magyar és koszovói gyanúsítottakat a Nemzeti Nyomozó Iroda rendőrei.

- police.hu
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást három férfival szemben. Az eljárás során beszerzett információk alapján a KR NNI nyomozóinak tudomására jutott, hogy 2019. augusztus 22-én, Budapesten jelentős mennyiségű kábítószer cserél gazdát, ezért bűnügyi akciót szerveztek az üzletet lebonyolító férfiak elfogására. A rendőrök mindhárom férfit intézkedés alá vonták, majd a X. kerületben átvizsgálták azt a kisbuszt, amelyben a bűnözők a kábítószert tartották. A jármű rakterében a bűnügyi szemle alkalmával két dobozban összesen 46 kilogramm lefóliázott növényi törmeléket találtak a nyomozók. A lefoglalt anyag az előzetes vegyészszakértői vélemény szerint marihuána, amely súlya alapján többszörösen meghaladhatja a különösen jelentős mennyiség alsó határát, feketepiaci értéke körülbelül 115 millió forint. A KR NNI nyomozói az elfogott 32 éves horvát, az 57 éves magyar, valamint a 23 éves koszovói állampolgárt előállították, gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették őket, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására. A rendőrök szakértők bevonásával folytatják a nyomozást.
Ez is érdekelheti